Délutáni beszélgetés a Csodák Könyvéről

Első rész

BP. Elöljáróban el kell mondanom, hogy Somlói Fecát egy egyszerű kis sörözésre, és némi beszélgetésre invitáltam, ám a dolgok másként alakultak. A sörözésből egy minimális poharazgatás lett, és közel 5 órányi hangfelvétel született. Nyilván, ahogy itt ezt leírom, valamennyire megszerkesztettem, és olvasható formára hoztam, de még így utólag is azt mondom, hogy nem lesz egyszerű azt a mérhetetlen információt összefoglalnom, amit azóta is többször ide-oda léptetve a hangfelvételt, végighallgattam. Akkor következzenek a megszerkesztett beszélgetések, s azok közül is az első!

BP. Amikor olvastam a könyvet olyan érzésem volt, mintha az események velem történtek volna. Egy pillanat alatt a mese részesévé váltam, és a körülmények, a világ, a helyszínek, a szereplők annyira természetesnek hatottak a számomra. Vádolhatnak elfogultsággal, de engem bekebelezett ez a könyv. Szóval honnan ez a természetesség?

SF. Az egy tudatos koncepció volt, hogy az események a kellős közepébe csöppenjünk. Azt akartam, hogy rögtön ott találd magad Aranyvölgyben, a mély hóban, dideregve, vagy éppen a kályha mellett ücsörögve, de ott azon a helyen, ahol minden változás elkezdődik! Mindig is szerettem az olyan sztorikat, ahol belecsöppenünk a történetbe, majd menet közben, egyre előrehaladva bomlanak ki az előzményszálak. Így van ez itt is, és mivel én valóban találkoztam az életem során azokkal a szereplőkkel (értsd jól!), akik ebben a könyvben megtalálhatók, hát nem volt nagyon nehéz felvázolni a közöttük rejlő viszonyokat, mozgásba lendíteni a történetet. Annak nagyon örülök, hogy azt mondod, hogy bekebelezett a könyv, és mondták ezt sokan, akik olvasták, sőt még a tesztelés időszakában is ez volt a vélemény, és, ha nem tűnik szerénytelenségnek, én magam is ezt éreztem, miközben írtam a sorokat. Mivel ez a történet játszódhat bármikor, és bárhol, ráadásul a mai világunkban valós veszély, hogy elfelejtjük a meséinket, gyökereinket, az olvasó könnyen találhatja úgy, hogy a gondolatok neki és róla szólnak! Tegyél valamit, hogy ez ne történhessen meg! Ezt az üzenetet találja mindenki a sorok mögött!

BP. Igen, a mesék. Ez valami egészen különleges ötlet. Van egy különleges utalás a könyvben és segíts, hogy jól értettem! A mesék által válnak halhatatlanná a szereplők?

SF. A mesék szerepe az életünkben nagyon fontos. Legalább is én így gondolom. Gyerekkoromban rengeteg mesét hallottam a nagyszüleimtől és a szüleimtől. Én ezt hoztam magammal, és nagyon szomorú vagyok amiatt, hogy az emberek úgy gondolják, hogy nem kell időt szánni az ilyen dolgokra. El tudod képzelni, hogy milyen sok családban nőnek úgy fel a gyerekek, hogy a szüleiktől jószerivel egyetlen mesét sem hallanak, pusztán a televízió tárja eléjük a furábbnál, furább történeteket? Mindegy is, hogy minek hívod, nevezd küldetésnek, ha akarod, de én akkor is azt gondolom, hogy a jól megírt könyvek visszahozhatják az emberek olvasó kedvét, és onnan már csak egy lépés, hogy a szülők megosszák a történeteket, meséket a gyermekeikkel. És igen, megérkeztünk a kérdésedhez is; a hősök azoknak a nyelvén válnak halhatatlanná, akik életben tartják a legendákat. Azok pedig a mesélők és az olvasók. Akiről, akikről meséket írnak, azok bizony halhatatlanná válnak ebben a világban, hiszen folyamatosan az életükről, tetteikről beszélnek így képesek ellenállni az elmúlásnak. Azonban, ha elfeledik őket, akkor eltűnnek, mintha soha nem lettek volna!

BP. Az a különleges, hogy ha belegondolok valóban így van. Én például a mai napig igen nagy szeretettel olvasok a régi nagy hősökről, legyenek azok kitaláltak, vagy éppen valódiak, és ha már a kitalált szereplőknél tartunk; tündérek, manók, koboldok, törpék… te valóban hiszel bennük?

SF. A rövid válasz, hogy igen. A hosszabb pedig; most gondold el, hogy milyen arrogancia kell ahhoz az emberek részéről, hogy azt gondolják, csak ők léteznek ebben a világban. Olyan elképesztően sok jele van annak, hogy nem csak mi járjuk ezt a földet. Mi változott az emberben az elmúlt évek alatt? Mindent elfelejtünk, amit a régiek tudtak, és hittel, meggyőződéssel kezeltek. Én hiszem, hogy a modern kor embere rá fog döbbenni a tévedésére, és vissza fog térni az értékeihez. Az előző kérdésre visszatérve: a mesék is erről szólnak. Azokról az értékekről, üzenetekről, arról a tudásról, amit a régiek hagytak ránk! Én útmutatásnak hívom őket, és hiszem, hogy a mai világunkban éppen úgy megállják a helyüket, mint anno. Ezek kortól, időszaktól független bölcsességek. A tündérvilágról pedig nagyon sokan gondolják, gondoljuk úgy, hogy itt létezik velünk, ám ők egy másik rezgésszintem léteznek, és pusztán ezért láthatatlanok a számunkra. Nevezzük ezt annak a varázsszövetnek, ami elrejti a világukat, és, hogy ezt a szövetet éppen egy varázstánc segítségével hozzák, hozták létre… na, ezt már a Csodák Könyvében olvashatod.

BP. A könyvet olvasva erre is felkaptam a fejem. Úgy írsz erről a másik világról, a tündérnépek életéről, olyan egyszerűen szövöd bele a hétköznapi életbe, mint ha ez a legtermészetesebb dolog lenne.

SF. Nézd, az életemben történt egy és más. Rengeteg mindent megéltem, és őszintén mondom, hogy majdnem sikerült is ráfizetnem erre. Volt időszak, amikor otthagyhattam volna a fogam, mert csak későn eszméltem rá, hogy a körülöttem lévő emberek természete honnan, kitől származik, és, hogy az milyen módon változtatja meg a hétköznapjaimat. De, ahogy lenni szokott, a jó is ott munkált a közelben, és nekem semmi mást nem kellett tennem, mint, hogy felismerjem, és tudatosan megváltoztassam az élethez való hozzáállásomat. És igen, olyan emberek közelébe kerültem, akiben váltig hiszem, hogy tündérek munkáltak, vagy, ha úgy tetszik Ők maguk voltak azok.

BP. Az, biztos, hogy maga a könyv, a történet is valami hatalmas és erős hitről tesz bizonyságot, és bár azt nem merem állítani, hogy most már értem, de talán kezdem sejteni, hogy honnan táplálkozik. Azon gondolkoztam közben, hogy vajon melyik karakter lehetsz Te magad a könyvben, de ahogy hallgatlak elbizonytalanodtam. Melyik szereplő mögött rejtőzik az író?

SF. Huh! Sokan kérdezték már ezt, és ha nem haragszol meg érte, akkor neked is ugyanazt a választ adom, mint nekik. Szerintem én minden szereplő mögött ott vagyok, de ha nem is az én gondolataimat, érzéseimet mondják, az is biztos, hogy a könyv összes szereplőjére hatással voltam. Talán nem is mernék csupán az egyik bőrébe belebújni, hiszen akkor bezárnám a lehetőségeimet, és nem tudnék olyan szabadon mesélni, mint ahogy akarok, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy vannak szereplők, akiken keresztül jóval többet beszélek magamról, de ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen a könyv írása közben az én életem is különös fejlődésen ment keresztül.

Folytatása következik!

Balogh Péter